Az egész ott kezdődött, hogy a Mozgásvilág Facebook oldalán hirdettek egy játékot, amin az Ultrabalaton kerékpáros túrára lehetett indulási jogokat nyerni. Ötletes pályázattal sikerült is megszerezni a jogot, de végül csak egyedül indultam, mivel éppen egyik ismerősömnek sem volt jó az időpont. A kihívást már ismertem, nem az első ilyen kör, úgyhogy már tapasztalatokkal vághattam neki a napnak. Este még készülődés, gyorsan meg is ittam két C-vitamin és négy magnéziumos pezsgőtablettát, ezek jól jönnek ilyen hosszabb túra alatt, hogy ne görcsöljön az embernek be a lába.

Gyorsan összepakoltam a legfontosabbakat, mivel elég monszunos mostanában az időjárás, jobb ha az ember mindenre felkészül alapon vág neki egy ilyen egész napos tekerésnek:

• mez
• kesztyű
• térd és karmelegítő,
• +szélálló mellény, ha hűvös lenne vagy nagyon fújna a szél,
• egy esőálló dzseki
• a legfontosabb szerszámok, multitool, pótbelső, láncbontó, ragasztó gumihoz, küllőhúzó, pumpa
• könyv
• és lakat a vonatra (ha esetleg út közben elaludnánk, igen praktikus lopás ellen)
• biztonság kedvéért csoki, és egy koffeines energiazseléruha a hazaútra

Szemügyre vettem a pontos útvonalat, és örömmel láttam, hogy eddig felfedezetlen helyeken halad az északi parti része a túrának.

Reggel vonatozás, majd megérkezés a kezdőpontra, a festői szépségű Belső tóhoz a Tihanyi félszigeten. Aki nem járt erre, egyszer feltétlenül látogasson el ide, a hely varázsa és energiája bármikor felülmúl egy Horvát tengerparti nyaralást.

Fél tizenegy felé elindultam, nyugis tempóban. Ekkora távokhoz, már érdemes beszerezni egy pulzusmérő órát, ami segít kordában tartani, ha túl erősen akarnánk menni az elején, egy-két óra után még pörög az ember lába, de a hetedik-nyolcadikban már visszaüthet a dolog. Az első úticél Dörgicse felé vezetett, itt volt egy-két combosabb emelkedő, pár helyen még a tíz százalékos tábla is ki volt rakva, de a látvány, és a kis faluk hangulata feledtette az érzést, az erőlködést a rácsodálkozás váltotta fel, hogy milyen közel vannak, mégsem jártunk még soha erre, pedig-pedig… Kicsit örültem is, hogy az útvonal nem a megszokott északi parti kerékpárúton halad, mert így új tájakat is láthatok végre. A régies házak és a szőlődűlők hangulata mellett gyorsan eltelt az első hatvan kilométer.

Út közben nem csak biciklisekkel, de szép lassan futókkal is elkezdtem találkozni, akik épp a nagy meleggel, vagy Keszthely felé éppen a csöpögő esővel küzdöttek. Az ő és a mi legnagyobb örömünkre a frissítő pontokon volt minden finomság, banán, keksz, mazsola, néhol dinnye is.
A déli partra kanyarodva egyre csak fogytak az emberek, míg végül Fonyódligetnél értem be a vezető duót, akik éppen a Mozgásvilágos pontnál váltották egymást. Egy darabig kísértem őket, nézegettem a kilométerórát, számolgattam, majd konstatáltam, hogy a srác 4:50-es tempót fut, ami egy átlagembernek nagyon jó idő mondjuk a szigeten egy fél kör erejéig, addig 110 kilométeren keresztül inkább a fantasztikus kifejezést használnám. A déli part eseménytelenségét legfeljebb a szabad strandokon való megállások és nézelődések színesítik, úgyhogy ezt mihamarabb letudva robogtam a cél felé. Még két kihívás volt előttem, Akarattyánál és Tihanynál az emelkedők. Ezeket kistányéron (42fog) letudva siettem vissza a vonathoz, ami hamarosan indult. Kétszáz plusz kilométer után lelakatoltam a biciklit, elkezdtem olvasni, majd fél oldal után el is aludtam, annak rendje és módja szerint. Már csak Budapest fényire ébredtem, és konstatáltam magamban, ez jó, és kellően produktív nap volt, megérte, mikor mehetek megint?